K&Zs nagy kalandjai

Hogyan késsük le a repülőnket, majd utána könyörögjük fel rá magunkat

2015. augusztus 22. - Zs_

És mindezt fél óra alatt. Merthogy éppen ez történt, méghozzá konkrétan így. Pedig ezúttal se havazás, se más természeti katasztrófa nem hátráltatott. És a baj kezdetéig nem is volt semmi baj (á lá Micimackó).

A baj voltaképpen akkor kezdődött, amikor megérkeztek a bőröndjeink. Ké rendben, az enyém pedig saroktájon kissé kiszakadva. Jómagam nem is tulajdonítottam különösebb jelentőséget ennek, kissé le is volt már harcolva szegény, nagyjából amúgyis ez lett volna az utolsó útja. De Kból előtör a harcos amazon, nem akarja annyiban hagyni, gyerünk, reklamáljunk. Először felkeressük az elveszett poggyászok ügyosztályát. Itt már ismerősök vagyunk, pár éve volt itt dolgunk amikor a cuccunk Párizsban maradt, ezúttal azonban nem ők az illetékesek, a Turkishnek van saját képviselete ilyen és hasonló ügyekre, átirányítanak oda. Ott pedig sikeresen kifogunk egy ügyintézőt, akihez képest a beteg tetü kapkodó idegbeteg. Megszemléli a problémát, majd érdeklődik hogy meddig maradunk. Uszkve még két órát, utána megyünk tovább Balira. És utána? Lombokra. Utána meg Gilire. Így már tudja a komplett utitervünk, és ennek tudatában kissé bizonytalanul közli, hogy most ennak az lenne a módja, hogy kipakolunk, itt hagyjuk a sebesültet, és egy hét alatt megcsinálják. Mosolygunk kicsit az ötleten, nem, ez a fentiek tükrében nem működőképes. Erre elmegy telefonálni, de úgy tűnik bárkit is hív, az éppen elérhetetlen. Kérdezősködik még egy kicsit a kis kollégáinál is, majd hozzánk fordul, mennyibe is került a bőrönd. 50 EUR-ra teszem, ezzel nagyon nem lőhettem mellé. Ezután gondosan fényképekkel dokumentál mindent, majd közli hogy akkor most megy és megbeszéli a Turkish irodájával. Eddigre már fél óra eltelt, másfél van még a következő gép indulásáig, ámde ahhoz teminált is kell váltani, szóval kezd szorítani az idő. K udvariasan meg is kéri hogy nem-e lehetne-e sietni kicsit, megy a gépünk. Persze, siet. Viszonylag hamar vissza is ér, méghozzá jó hírrel, kifizetnek 227 MYR-t kártérítésként. Ez nagyjából az az 50 EUR amit mondtam. Jólvan, szuper, gyerünk. Az alapos (és lassú) adminisztrációval elmegy újabb 10 perc, már csak olyan 80 van az indulásig, de a check in 60 perccel indulás előtt már zár. Nabazmeg.

K kitalálja, hogy ő akkor előremegy jegyet venni (a két terninál között az a vonat közlekedik amivel a városba is be lehet menni), annyival is beljebb vagyunk. Mondjuk nem tudom minél, mert eddigre már végzünk, mehetnénk akár együtt is, de ahogy a kezébe nyomom a pénzt, már el is rohan. Én még akkurátusan elpakolok mindent, de így sem telik bele fél perc, rohanok is utána. Ki a csomaghordó szalagok közül, át a vámon, liftekhez amik mennek le a vonatokhoz. Leérek, K sehol. Ez meg hogy a faszba´ lehet? Pumpa kezd felmenni, főleg mivel így éppen az orrom előtt megy el az a vonat, amivel még elérhettük volna a gépet...

Ekkor libben le K is lifttel, ő fent keresett. Hogy miért, nah az kozmikus titok, nem is derül ki. Gyors jegyvásárlás, kislány közli hogy következő vonat a KLIA2-re 19:39-kor. Gépindulás meg 20:25-kor. Hogy az a...##&&@@{{}} Az ezt követő felelgetőst most inkább nem részletezném, tartok tőle hogy nem bírná ez a kis minibillentyűzet ;o) De lényeg a lényeg, amíg ezzel vagyunk elfoglalva, elmegy egy újabb vonat, ami a semmiból került elő, de legalább feltette a koronát a hangulatra. 39-kor tudunk tehát átmenni, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy ezt a gépet már b@szhatjuk, vagy legalábbis csomagot már nem teszünk fel rá.

Végre azért csak átérünk, gyerünk, rohanás. A helyzet kísértetisesen hasonlít a 2,5 évvel ezelótti manilai futamra, azzal a kis különbséggel, hogy ezt most itt csak a saját balfaszságunknak köszönhetjük.

Lélekszakadva, mindenféle kordonon keresztül esünk be a baggage drop off pultokhoz. K bevágódik a sor legelejére, röptében vázolja a helyzetet az éppen ott állóknak, de úgy látszik lerí rólunk hogy nagy a baj, minden további nélkül odaengednek, még drukkolank is a háttérből hogy sikerüljön.

A pultnál a kislány persze azzal kezdi, hogy a járat már bizony closed, de nagyon kedves, igazából még lesápadni sincs időnk, és K is éppencsak elkezdi a könyörgést, máris telefonál, és közli is a jó hírt: mehetünk, annyi csak, hogy  csomagot vigyük át a csarnok másik végébe, a túlméretes csomagleadóhoz. Újabb rohanás tehát, csomag gyorsan lead, majd pedig rohanás a kapuhoz, mivel  a beszállókártyán világosan rajta van, hogy ha nem vagy ott 20:05-re, fel nem szállsz a gépre. Addig pedig még határ, kiléptetés, csomagellenőrzés, miegymás. És minderre van úgy kb 10 percünk. Szükséges tehát még egy előrekéredzkedés a kiléptetésnél, de K ezt már rutinból nyomja, dokumentumokkal (úgy mint beszállókártya) alátámasztva.

Egy szónak is száz a vége, a történet végül happy enddel zárult, bár mondjuk ez talán sejthető volt a címból is, meg mert mindezt most nem a reptéren írom, miután szépen integettünk a gépnek, hanem rajta, ha jól sejtem éppen valahol a Jáva tenger felett suhanva Bali felé ;o)

A bejegyzés trackback címe:

https://kandzsnagykalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr17725634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.