K&Zs nagy kalandjai

Phra Pathom chedi, Mae Klong vasútpiac, Amphawa úszópiac, és végül a Kwai folyó – avagy mi minden fér bele egy jó hosszú napba?

2018. december 24. - Zs_

Milyen az amikor minden nap 67 busznyi kínai nézi végig ahogy vered az excelt? És persze ez az egész hogy is jön ide? Mindez – remélem – kiderül a második nap krónikájából.

Töprengtünk egy darabig hogy hogy is rakjuk össze ezeket a napokat, hogy a szűkös idő alatt minél többet lássunk, míg végül arra jutottunk hogy az lesz a legkézenfekvőbb ha bérelünk egy kocsit. Jóllehet ez nem igazán divat Thaiföldön, legfeljebb a szigeteken, de azt még nem nagyon hallottam hogy ezt bárki is Bangkokban tette volna. Reggel 9:00-től foglaltunk tehát egy autót, mégpedig a Don Mueang reptéren történő felvétellel, mivel 25-én este majd innen megyünk tovább, tehát valamikor úgyis ki kell jönni ide.

A kelést reggel 6:00-ra időzítjük, bízván benne hogy így 9:00-re csak kiérünk a reptérre. Előző este már szépen kinéztük a hogyant és mikéntet, a 17-es busz épp itt áll meg a sarkon, azzal elmegyünk a Lumphini parkig, onnan pedig az A3-as reptéri busszal direkte. A reggeli igazán szuper, a keleti ízlésnek megfelelően meleg kaják, amiket mi ebédre meg vacsorára eszünk, szóval kicsit furcsa csirke- meg tonhalkrém levessel, majd currys csirkével és chilis hallal kezdeni a napot, de ez legyen a legnagyobb probléma. Mire összekészülünk már f8 is elmúlt, de még így is időben vagyunk. A 17-es annak rendje és módja szerint jön, a Lumphini parknál kis időbe telik mire kitaláljuk hogy honnan is megy az A3-as, de a közönség segítségével sikerül ez is, és hn9-re meg is érkezünk a reptérre. Ott még kis keresgélés mire meglesz az ASAP nevű, minden bizonnyal lokális illetőségű cég pultja, így szinte halál pontosan, 9:02-kor jelentkezünk be. Gyors adminisztráció, elfuvaroznak egy közeli parkolóba, ahol vár ránk egy csillogóra kisuvickolt, szinte újszerű állapotú Toyota Yaris. Nem az otthon megszokott 5 ajtós, hanem egy ázsiai verzió, 4 ajtóval, lépcsős háttal és automata váltóval. Legalább a váltásra nincs gond.

Bepattanunk, belőjük az első állomást, majd nekivágunk. Vasárnap reggel van, forgalomban nyilván nem ez a csúcs, de a dolog így is 100%-os koncentrációt kíván. Legalább. Utoljára kb akkor éreztem így magam, amikor a frissen kézhezkapott jogsival először beültem a kocsiba. Járművek mindenfelől, utak mindenfelé, egymás fölött, mellett és alatt, több szintben. Persze minden fordítva, az anyósülésen ülök, merthogy a kormány is itt van. És akkor döntsd el hogy amikor a navi azt mondja hogy itt balra, akkor az most melyik sáv is pontosan. Szó mi szó, kell egy kis idő mire úgy-ahogy ráérzek a forgalom logikájára. Kész csoda hogy csak egyszer b@szom el... Előző este, amikor az utcán kajáltunk, tisztára úgy éreztem magam mintha valami cyberpunk világban lennék. Ülök egy lepukkant utcában egy műanyag asztalnál, körülöttem mindenféle kétes alakok, a falak mellett patkányok rohangálnak, eszem a levesem egy sokat látott műanyag tányérból, felnézek, és úgy az ötödik emelet magasságában éppen elsuhan a skytrain. Ezt az érzést pedig a Bangkoki forgalom csak megerősíti: szinte csak japán autók, amik nekem már alapból is kicsit futurisztikusnak tűnnek, de ezek itt valahogy duplán azok. Csilivili streetracerek, ültetett pickupok, rengeteg tuning. És rengeteg versenyző típus. Nekem való ez, de azért győz a józan ész, csak óvatosan.

A Phra Pathom chedi Nakhon Pathomban található, Bangkoktól úgy 70 km-nyire nyugatra. Nevezetessége, hogy állítólag a legnagyobb buddhista építmény nemhogy csak Thaiföldön, de az egész világon. Hát, én úgy emlékeztem hogy ebben a kategóriában a legnagyobb Borobudur, de aztán kitudja. Meg persze ez ugye mindig olyan, hogy sok ilyen leg van, kérdés éppen hogyan is nézzük. És nyilván mindig mindenki úgy nézi, hogy a legesleg az éppen pont az övé. Mindenesetre nekünk ennyi elég is volt hogy betervezzük a programba, főleg mivel éppen útba is esett.

A 70 km-t letudtuk úgy, hogy gyakorlatilag el sem hagytuk a várost. Vagy legalábbis nem tűnt fel hogy ez már itt tulképp egy másik város. A forgalom persze idővel azért gyérült, de éppencsak egy kicsit.

A chedi valóban szép nagy, hogy nagyobb-e mint Borobudur, vagy mint a Shwedagon Yangonban, amit a könyvünk konkrétan állít, azt persze nem könnyű megítélni, én úgy emlékszem hogy az nagyobb volt, de lehet csak az idő szépíti meg az emlékeket, meg növeli meg a pagodákat. Meg mondjuk azon nem volt egy több emeletnyi csúcs, ami ezen itt viszont van. Szép nagy is tehát, meg hangulatos is, látunk vmi zarándokféleségeket, akik lassan sétálnak körbe a sztúpa körül, közben valamit kántálnak, meg persze Buddhákat, sokat, de ők nem kántálnak. Úgy egy órát tölthetünk itt, jó alaposan megnézünk mindent és mindenkit, érdemes volt.

Következő állomás a Mae Klong, ún vasútpiac, aminek az a jellegzetessége, hogy ez bizony itt nem csak a nevében vasútpiac, mert éppen ezt kapta a keresztségben, vagy valami ilyesmi, hanem ez tényleg a vasút köré települt. De nem ám úgy hogy ott a vágány, mi pedig ide kipakolunk mellé, nem, itt konkrétan a vágányokra pakolnak. Aztán amikor jön meg megy a vonat, úgy napi 3-4x, akkor szépen mindenki összeszed mindent, arrébb pakol úgy egy méterrel, hogy a vonat éppen elférjen, de persze csak passzentosan, éppencsak. És amint elment, azon nyomban mindenki vissza is pakol. Ebből az egész mutatványból pedig egy komoly turistalátványosság lett, annak ellenére hogy az egész nem egy kamu, nem csak a turistáknak kitalált mutatvány, hanem egy valódi, élő és működő piac, ahol a helyiek intézik a napi bevásárlásaikat, úgy mint mi otthon mondjuk a Lehelen, csak azon éppen nem megy át a vonat. Itt viszont átmegy, és ez a turisták számára oly’annyira érdekesnek tűnik, hogy elképesztő tömegek lepik el a piacot, főleg amikor a vonat épp érkezik. A kofák meg próbálnak jó pofát vágni mindehhez, és nemi extra bevételt generálni a turistákból, de emellett nyilvánvalóan a f@szuk tele van az egésszel. Kb olyan lehet ez nekik mintha hozzánk minden nap érkezne 67 busznyi kínai turista, és azt fényképezgetnék ahogy éppen az excelt ütjük. Én biztos hogy egyesével hajigálnám ki őket, de ezek itt sokkal békésebb népek, próbálnak jó képet vágni az egészhez, max akkor szólnak amikor valamelyik idióta belelép a halaskosárba, vagy még akkor is a közeledő vonattal szelfizik amikor az már majdnem átment rajta. Bár olyan lassan megy, hogy kb laposkúszásban is meg lehet előzni, de őszintén csodálkoznék ha itt még soha nem történt volna semmilyen baleset, baromturista vs vonat.

Jópofa a dolog, de azért nem vagyunk elájulva tőle, főleg ezzel a tömeggel. Amint elmegy a vonat, irány vissza a kocsihoz, és a következő állomás, az Amphawa úszópiac. Ennek pedig – elvileg – az a jellegzetessége, hogy ez nem ám olyan úszópiac ami a turistáknak szól, mint a Damnoen Saduak, amit anno 9 évvel ezelőtt láttunk, nem, ez itt egy igazi, működő, eredeti, ahol a helyiek, stb, stb. Hát, erről csak annyit hogy az áruscsónak vs turista longtail boat arány úgy kb 1:10. De lehet hogy kicsivel rosszabb.  És persze itt is tömeg, de azért mondjuk sok helyivel, úgy tűnik ez nekik amolyan hétvégi program, elugrunk egyet úszópiacozni. Merthogy amúgy ez viszont csak hétvégén van. Talán valóban eredeti lenne?

Aztán van még itt egy olyan program, hogy befizetsz egy jelképesnek mondható összeget (50 THB), amiért beültetnek egy hajóba, és elvisznek elvileg 5 templomhoz. Bár ez esetünkben csak 4 volt, de lehet hogy csak mert már egy kicsit késő volt. Viszont így sem volt hiányérzetünk, sőt. A 4-ből az első 3 templom az a tipikus tizenkettő egy tucat, semmi igazán különös. Viszont a negyedik... Nah az olyan volt, hogy attól szó szerint eltátottam a szám. Óvatos becslések szerint is láttam már jópár buddhista templomot, de ilyet mint ez, még egyet sem.

A dolog ott kezdődött, hogy már az egész hely kissé szürreális volt. Kiszállunk a hajóból, először egy amolyan mini állatkert féleségen kell keresztülgyalogolni. Ökrök, lovak, kecskék, disznók, meg még egy teve is. Majd ahogy sétálunk tovább, 3 katonai repülőgép, mellettük 3 dzsip, meg egy elegáns oldtimer. Eklektikus, dehát végülis ázsiában vagyunk, itt előfordulnak furcsaságok. Aztán kiérünk az útra, és hirtelen azt hiszem hogy a túloldalon valamiféle katonai gyakorlatozás folyik. Aztán jobban megnézem, és látom hogy ezek nem katonák, hanem szobrok, amik mindenféle kézitusa gyakorlatok közben ábrázolnak embereket. De nem egy, nem kettő, rengeteg. Ezt itt már nem igazán tudom mire vélni. Aztán megyünk tovább, és meglátjuk a templomot. A templomot, ami valaha egy egyszerű, semmikülönös kis házikószerűség lehetett, ami mellett egyszercsak valahogy kinőtt egy fa. Aztán még egy. Majd még egy. És mindezt addig, míg végül a fák, illetve a gyökereik úgy körbenőtték és behálózták az egész házat, hogy... Ide most nem találok semmi jó szót, K remélhetőleg majd tesz fel képeket, és akkor mindenki végignézheti. Úgy jobb is lesz, mert ezt szavakkal leírni úgysem lehet.

Végül sem tudok rájönni hogy ez a hely tulajdonképpen micsoda is, de úgy érzem már csak ezért megérte az egész. De ez még nem minden, maga a hajókázás is egy élmény, ahogy a különböző kisebb nagyobb csatornákon manőverezünk, és közben látjuk ahogy errefelé élnek itt. Nem, ez sem mű, turistagagyi, ez az igazi élet itt a csatornák partján. Van itt mindenféle ház, lepukkant vityillók, de olyan villák is, ahol simán el tudnék éldegélni. Reggelente csak bepattanok a céges longtail boatba, és becsapatok Bangkokba az irodába ;o)

A program jó két órát tart, már majdnem szürkül mire visszaérünk. Néhány csónakban főzőcskéznek, mellettük a parton pedig kis stokikon ülve lehet enni. Nagyon hangulatosnak tűnik, keresünk is egy ilyet, ahol szépen megvacsorázunk, majd vissza a kocsihoz, és nekivágunk a hátralévő 170 km-nek, hogy elérjünk a Kwai folyóig, ahol a következő két éjszakát töltjük majd.

Elég késő van már mire ideérünk, sehol senki, de Knak ez nem okoz túl nagy problémát, felzörgeti a legközelebb eső bungaló lakóit, akikről kiderül hogy ugyanúgy vendégek mint mi, de azért kedvesen segítenek, előkerítik a házinénit, aki megmutatja a folyón lévő stégre épített házunkat, így igazán mesés környezetben zárul ez a hosszú és élménydús nap.

A bejegyzés trackback címe:

https://kandzsnagykalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr4514510124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.