Ma kezdtuk meg az utolso napunkat Gilin. Annyira jol belejottunk ebbe a szigetelesbe, hogy sok kedvunk nincs is hazamenni (mondjuk ez minden nyaralas vegen igy szokott lenni:-)). Holnap reggel indulas van. Eloszor athajozunk Bangsalba, onnan kocsival elmegyunk a repterre. A repcsink negyed egykor (otthoni ido szerint reggel negyed 7) indul Kuala Lumpurba. Ott sok idonk lesz majd, tervunk szerint nezunk Zsnek borondot es kajalunk egy jot meg valamelyik food courtban. Aztan 23:35-kor szallunk fel a KLIA-rol (otthoni ido szerint delutan fel 6) es reggel 8:20-ra erkezunk majd Budapestre, kis pihenovel Istanbulban, megszakitva a majdnem 15 oras repuloutat. Aztan irany az iroda! :-)
Igazabol, amiert most billentyuzetet ragadtam, az az, hogy irjak meg a nyaralas alatt ert legnagyobb elmenyrol, a Rinjanirol. Biztos sokan tudjatok, hiszen nem egyszer meseltem rola, hogy azert mi nagyon keszultunk erre a turara. Zs nyilvan rendszeresen edzett, bevette a gyaloglast/futast is programjaba es en is tobbet gyalogoltam a kondiban, mint maskor. Ezen felul hat bevallom oszinten, nem minden nap, de amikor csak tudtam, 1x, 2x vagy 4x jartam fel-le a 11 emeletes hazunkat es lepcsoztem. Tudtam, hogy ez olyan szintemelkedessel jaro tura lesz, amire mashogy lehetetlen felkeszulni. Mindig probaltam kiszamolni, hogy hanyszor kene megjarnom a 11 emeletet es amikor valami borzalmas szam jott ki (min 60x az elso napos szintemelkedesnel), ugy voltam vele, hogy basszus, ezt lehetetlen lesz megcsinalni.
De visszaut mar nem volt, megszerveztunk mindent, igy az alomrol mar nem lehetett olyan konnyeden lemondani. Ugy voltam vele, hogy menni fog, mennie kell. Nezegettem a kepeket, a terkepeket, probaltam minden letezo blogot elolvasni, ami a turarol szol, de nem hogy megnyugtato szavakat talaltam volna bennuk, mindenki inkabb azt irta, hogy ilyen meg olyan nehez, veszelyes, stb. Ezeket olvasva meg inkabb kezdtem aggodni.
Aztan amikor a Decathlonba elmentunk turacipot/turanadragot/turafelsot vasarolni, alltam csak es neztem, mint rozi a moziban. Ha valaki nekem ezelott 20 evvel azt mondja, ilyenekre adom a fejemet, onszantambol, raadasul en talalom ki, akkor kinevetem. Ugy utaltam kirandulni, hogy errol Anyu szerintem regenyt tudna irni. Minden setara huztam a szamat, erre most ilyen cuccokat vasarlok, fel akarok menni 3700 meterre es azon agyalok, mikor kezdjuk a magnezium kurat es milyen energiaszeletet vegyunk az utra. Erre mondom, minden valtozhat! En is! :-)
Amikor hajoztunk at Lombokra, annyira szerettem volna latni a Rinjanit, de ugye felhobe volt burkolozva. Aztan ahogy kozelitettunk a kiindulasi pontra es meglattam, milyen magas, inamba szallt a batorsag. Zs vigasztalt, nyugtatgatott, hogy menni fog ez, ne aggodjak. Hat pedig ekkor mar nagyon aggodtam.
Masnap, amikor realizaltam, hogy a csoportban csak fiatalabbak vannak nalam (ez is olyan szornyu dolog, sosem gondolom idosnek magam, de itt most a hollandokon kivul akik amugy 30 korul voltak, a nemetek mind 22-23 evesek voltak), akkor meg inkabb stresszeltem magat, hogy hat nekik milyen konnyeden fog menni, nekem meg nem. Zs erre meg azt mondta, hogy ha ok is meg tudjak csinalni, mindenfele felkeszules nelkul, akkor en is meg fogom tudni.
Indulas utan, ahogy mar irtuk is, mindenki lehagyott. Az elejen meg Zs ott volt velem, de csak bosszantott engem a teny, hogy mindig var ram, ezert inkabb mondtam, menjen elore nyugodtan. Becsuletere legyen mondva, egyszer sem tett a lassusagomra megjegyzest. Ha epp nem o vart ram, akkor a guide erezte ugy, nem hagy egyedul, na de aztan mar neki sem volt turelme hozzam. :-) Az elso pihenohoz ugy ertem fel, hogy kalapalt a szivem es rakvoros volt a fejem. Egyszeruen nekem nem megy a rohanas, nem tudok emelkedon gyorsan haladni es amugy is, ugy voltam vele, nem teljesitmenyturazni jottem, hanem kirandulni. Nyilvan sotedes elott oda kell erni a taborhelyre, de azt talan meg fogom tudni csinalni minden nap.
Aztan mikor eljott az ebed ideje es ket orat dekkoltunk, akkor mar Zs is ugy volt vele, h megvar, jon az en tempomban es mig varakozik, nezi az erdot es fotoz. Ehhez az otlethez meg az egyik nemet csajszi is csatlakozott, igy harmasban bandukoltunk felfele.
Az elso napban a hirtelen szintemelkedes volt a nehez. A terep az erdoben nem volt veszes, az utolso szakasz volt durvabb. Ami a szerencsenk volt, hogy szinte vegig felhoben mentunk, igy nem tuzott ezerrel a nap, ami azert sokat segitett a maszasnal szerintem. Boven idoben felertunk, kar volt ugy rohanni igazabol, azert ezt kenyelmesebb tempoban is meg lehet csinalni. Egy a lenyeg, reggel idoben kell elindulni, hogy nem rohanva fel lehessen erni a hegyre. Este (6-f7 utan, amikor mar lement a nap) lattunk meg erkezoket. Na akkor satrat verni es meg vacsizni nem lehetett kellemes. Osszessegeben az elso nap nem volt annyira nagyon durva igy visszagondolva. A panorama, az a teny, hogy felhok felett vagyunk es a kisvulkan latvanya minden szenvedest feledtetett.
Masnap izomlaz nelkul ebredtunk. A kratertohoz nagyon szep osveny vezetett. Az a resz nem volt megerolteto, raadasul en a lefele maszast jobban is birom, mint a felfelet. Ugye ezen a napon volt 600 m lefele a szintemelkedes, majd ugyanennyi felfele. Na ez a felfele volt az elso ultrabrutalszivas. Nem is annyira az emelkedes, inkabb a talaj volt szornyu. Poros, kavicsos, csuszos, kapaszkodni adott esetben csak a sziklaban lehetett vagy a kidolt korlatban. Europaban ilyen helyen nem is mehetnenek turistak, mindig ezen nevetgeltunk, mar amikor volt eronk ehhez. Egy jo volt benne, hogy ebben a szakaszban azert volt tobb-kevesebb vizszintes resz is, igy ott kicsit lehetett pihenni. A legdurvabb az utolo resz volt, amikor azt se lattam a felhok miatt, hova megyunk fel pontosan. Ekkor mar elegge elegem volt, a guide biztatott, de nem arult zsakbamacskat. Mondta, hogy ez tenyleg kemeny, na de majd a harmadik napi meg ennel is durvabb lesz. Szuper hir! Amikor felertunk, csak fekudni tudtam a satorban. A mozgas, mint olyan lehetetlen dolognak tunt. Raadasul tudtam, hogy ide ertem ugyan senki nem jon fel, szoval mindenkeppen a sajat labamon kell lemennem. Nincs mas lehetoseg. :-)
Aztan a harmadik nap, a hajnali keles utan elkezdodott a legkemenyebb resz. Ugy dontottunk, csak Zs hozza a hatizsakot es en csak magam. Nala volt a viz, amirol tudtam, hogy kelleni fog, de mivel senkinel nem olvastuk azt, hogy a csucstamadas elso szakasza is rettento kemeny lesz, ezert en ugy voltam vele, ugysem fogunk egymastol elszakadni, max a legvegen, akkor meg mar nem lesz baj, ha epp nem lesz nalam viz. Nem igy tortent. Utolag belatva hiba volt igy donteni, de mar mindegy. Az elejen elvesztettuk egymast es annak koszonhetoen, hogy a guide megallt pisilni es en mentem elore, rossz utat valasztottam es vele is elvesztettuk egymast. Onnantol egyedul mentem felfele es csak idegen csoportokkal talalkoztam. Egy indonez fiu adott vizet, de ekkor mar nagyon kivoltam. Ugy voltam vele, hogy ez nem fog menni, hagyom a fenebe es bizva abban, hogy Zs telefonja nem repulos gizi uzemmodban van, irtam neki, viz nelkul nem egy, menjenk csak elore, en maradok. Ekkor irta, hogy megvar, meg a gerinc alatt van, siessek. Anya uzenete is ekkor erkezett meg, hogy drukkol, ugyesek legyunk, ami meg inkabb erot adott a folytatashoz. Igyekeztem minden eromet osszeszedni es gyorsabban menni, de a poros, kavicsos talajon lehetetlenseg volt gyorsan menni, foleg sotetben. Amikor meglattam Zst, elsirtam magam. Annyira halas voltam, hogy megvart. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy nagy valoszinuseggel le fog maradni arrol, hogy a csucsrol lathassa a napfelkeltet. Innentol egyutt mentunk, hol ittunk par korty vizet, hol epp ettunk energiaszeletet, amit nagy nehezen belemdiktalt, mert egyaltalan nem voltam ehes, tekintve hogy vagy epp a hanyinger vagy a hasmenes erzesevel kuzdottem. Minden lepes utan motivalt, hogy na meg egy kicsit menjek meg. Az elottunk 5 meterre levo sziklakat tuztunk ki kovetkezo celnak, hogy addig eljutunk. Minden lepes nagyon nehez volt. Es igazabol egyetlen egy dolog miatt volt az, ami nem mas, mint a talaj. Ut kozben amugy rengeteg embert lattam, amint fekszenek a foldon es vagy alszanak vagy pihennek. Ok valoszinuleg addigra mar feladtak a kuzdelmet a felfele jutasban. Nem akartam en is igy jarni, de ugy erzetem, fogy az erom. Hiaba Zs minden segito szava, nem fog menni. De mindig mentunk es mentunk kicsiket elore. Aztan amikor mar o volt ugy, hogy hagyjuk, akkor meg mar en makacsoltam meg magam. Lattam, 100 meter van hatra szintben, ez 3 tizenegy emeletes haz, menni fog ez, ha nehezen is, de nem adhatjuk fel. A vege szornyu volt, de akkor Zs erore kapott es elore tudott menni a csucsra. En ekkor mar zsibbadtam, minden bajom volt, de amikor meglattam, hogy a tobbiek ott vannak fenn vele, drukkolnak es varnak, akkor mar osszeszoritott foggal ugyan, de felkuzdottem magam.
Az elmeny, ami fenn ert, hihetetlen euforia volt. Zsibbadtam, de csak mosolyogni tudtam es legszivesebben atoleltem volna a vilagot. Nem hittem el, hogy tenyleg fenn vagyunk es megcsinaltuk! Ehhez kellett a sok biztatas es a segitseg, amit nagyon koszonok Zsnek! Foleg azt, hogy nem hagyta, hogy feladjam az almom es segitett a legnehezebb pillanatban is nekem es lemondott a napfelkelterol, csak hogy egyutt felerjunk!
Lefele jonni szamomra sokkal konnyebb volt, egyreszt a vulkan oldalan csak le kellett sielni a kavicsos vulkani homokban, aztan meg maszni kellett lefele ket orat, de ez is gyorsabban ment, mint a felfele gyaloglas. A vegen mar dimbes-dombos tajon at vezetett az ut, majd egy erdon keresztul gyalogoltunk be a faluba. Ekkor mar mindenki nagyon faradt volt, ez az ut hihetetlen hosszunak tunt. Nyeltunk nem keves port, tiszta koszosak voltunk, a talpunkon a vizholyagok szama meg csak egyre nott. A hajam egy porraktar volt, nem szivesen nyultam mar az arcomhoz, mert csak ujabb koszt kentem ra. Ebben a turaban a tiszta viz es a tisztalkodasi lehetoseg hianya volt legrosszabb. Arrol meg nem is beszelnek, hogy az egyeb szuksegleteket a hegyen levo emberek hogyan inteztek el. Maradjon ez a vulkan titka. :-)
Egy biztos, ha valaki erre jarna, semikepp ne hagyja ki ez a turat, ha szeretne csodaszep helyen kirandulni. Hihetetlen nagy elmeny es hatalmas erot ad! Most mar elhiszem, ha valamit igazan szeretnek, azt kepes vagyok megcsinalni! Es akarhanyszor meglatom mar Gili Airrol a Rinjanit, csak dobok neki egy tavpuszit es uzenek neki, hogy hello, jo volt a csucsodrol letekinteni a vilagra!
