K&Zs nagy kalandjai

K&Zs nagy kalandjai

Rapid randi Teddyvel

2025. január 21. - Kittcsi83

Az utunk egyik legjobban várt eseménye számomra az volt, hogy egy koalával találkozhassak testközelből. Említettem már a blog elején a kedvenc mesémet, a Moflit. Ez a mese és a koala cukisága annyira megmaradt bennem, hogy tudtam, ha ide eljutok egyszer, akkor ezt az álmomat szeretném megvalósítani, ha lehet.

Korábban a brisbane-i állatkertet néztem ki, hogy oda menjünk majd, de ott megszüntették ezt a lehetőséget nemrégiben. Így találni kellett egy másik helyet, ahol még van, és ami be is illeszthető a programtervbe könnyedén. Így esett végül a választás a Port Douglasben található Wildlife Habitatra.

Itt ki kellett váltani a koala fotó extra jegyet is a normál belépő mellé a jegyvásárlásnál ahhoz, hogy egy koalaölelős fotó szerencsés tulajdonosa legyen az ember lánya/fia. Napi kétszer van ilyen fotózkodós program, ekkor nemcsak koalával, hanem például kígyóval is lehet közös képet készíttetni. A fotó ára extrában 35 AUD volt.

Szóval, amikor megérkeztünk az izgalmas indulás után végre a helyszínre, hála az égnek időben, átvettük a koala fotó voucsereket, és elindultunk felfedezni a helyet. Itt nemcsak koala van, hanem sok más állatnak is otthont ad ez a hely. Tematikus részek vannak, ahol az állatok viszonylag szabadon járkálhatnak, ami nagyon szimpatikus volt. Amúgy én nem szeretem annyira az állatkerteket, sajnálom a sok bezárt állatot, főleg, ha nagyon kicsi helyen vannak, és a számukra fenntartott hely meg sem közelíti a valós élőhelyüket. De hála az égnek, a Wildlife Habitat nem ilyen volt.

A Daintree NP-ben nagyon szerettünk volna látni egy sisakos kazuárt, de sajnos nem láttunk egyet sem a természetes élőhelyén, pedig mindenhol ki volt írva, hogy megjelenhet az úton, legyünk óvatosak. Na de itt volt egy pár, és óriási szerencsénk volt, mert pont akkor kezdődött az etetésük, mikor arra jártunk. Belehallgattunk kicsit abba, amit a gondozó hölgy mesélt róluk, miközben bámultuk ezt a nagyon fura állatot. Sosem láttam még ehhez hasonlót. Óriási és nagyon színes. Ekkor egyszer csak egy olyasmi hangot hallottunk, mintha valami dinoszaurusz lenne a közelben. Kiderült, hogy ilyen hangot nagyon ritkán adnak ki, főleg emberek előtt. Olyan volt, mintha egy mély basszus szólalt volna meg valahol, vagy épp a Jurassic Parkban lennénk.

11-re mentünk a fotózásra, előtte volt éppen a koalákról is egy előadás, azt is meghallgattuk még. Többek között elmesélte a gondozó lány, hogy a koalák napi 20-22 órát alszanak. A maradék időben esznek, napi 1-2 kg eukaliptuszlevelet, és élik a szociális életüket. Azért alszanak amúgy ilyen sokat, mert az eukaliptuszban nincs sok tápanyag, ennek következtében energiájuk sem lesz rengeteg. Az itteni koalák „dolgoznak” (fotózás) is, bár ugyan nincsenek leterhelve, mégis az a döntés született, hogy január végével itt is megszüntetik ezt a programlehetőséget a koalák érdekében. Még időben jöttünk pont!

Mikor végzett a lány az előadással, kezdődött is a fotózás. Úgy döntöttünk, hogy elsőnek szeretnénk sorra kerülni, mivel lehet, hogy a koalának elmegy a kedve az egésztől, és akkor abbahagyják a fotózást. A lehetőség nem veszik el, be lehet pótolni később (amúgy tök jó fejség az, hogy a belépőjegy két napra érvényes, nem csak egyre), de nekünk a fix programok miatt ez nem volt opció.

Szóval én foghattam meg elsőnek aznap Teddyt, aki egy igen cukker koalamedve volt. Sajnos annyira rövid idő alatt történt minden, hogy mire fel is fogtam, hogy mi történik, hogy egy koala van a kezemben, már készült is a fotó, és hívták a következő embert (aki Zs volt). A koalák elképesztően puhák és nagyon cukik! Szívesen tartottam volna még egy picit a kezemben őt, de sajnos nem lehetett. A fotókat végül megkaptuk kinyomtatva, és le is lehetett tölteni a digitális verziót.

Miután ezzel végeztünk, még megnéztük a többi koalát, a krokodilokat, és etettünk kengurukat is. Nagyon cukik voltak ők is, és lehetett őket is simogatni. 🙂 Végül, mikor már azt éreztük, mindent láttunk, felvettük a fotóinkat, és elindultunk Cairns felé.

A parton mentünk végig szinte, megnéztünk pár part menti városkát, és végre láttam, milyen az, amikor egy parton van egy hálóval leválasztott fürdőrész. Hát a látottak nem hozták meg a kedvem a tengerben való fürdéshez.

Cairnsbe érve vacsorázni szerettünk volna, találtunk egy jó food courtot, ahol volt mindenféle remek dolog. Kínai vacsorára esett a választásunk, de sajnos ilyen rossz kínai kaját még nem ettünk. Az otthoni kifőzdék finomabban főznek. Még lesétáltunk a partra, ahol megnéztük a strandot, ami közvetlenül a parton volt (és ingyenes). Ez nagyon hangulatosnak tűnt, egy óriási park veszi körül, természetesen itt is van ingyenes barbie lehetőség bárki számára (és fürdő+mosdó is).

Vacsora végeztével elindultunk a szállásunkra, ami olyasmi, mint ahol John is lakott, de ez igazából egy szálloda volt. Remek nagy és kényelmes szobánk volt, a komplexumban volt két nagy medence is, ami különösen jól jött, mivel nagyon meleg és párás volt az idő az ott-tartózkodásunk alatt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kandzsnagykalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr9718776414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása