Ez a nap is eljött! Ismét útra kelünk, méghozzá nem is akárhova: Ausztráliába!

Már vagy tíz éve összeállítottunk egy bakancslistát, hogy mikor és hova szeretnénk elutazni. Ezt úgy, ahogy szépen sorban meg is valósítottuk, ám volt egy nagy tervünk. A 2024-es év végére tűztük ki célul a koalák és kenguruk hazáját – Ausztráliát.

Gyerekkoromban az egyik kedvenc mesém Mofli, az utolsó koala volt. Állandóan arról álmodoztam, hogy egyszer megölelhetek egy ilyen bolyhos, szürke pamacsot. Akkoriban ez teljesen elérhetetlennek tűnt. Imádtam a térképeket is kislányként, és Ausztrália – a földgömb túlsó oldala – végtelenül messzinek és megfoghatatlannak tűnt.

Amikor évekkel később kitűztük ezt az utazási célt, szinte hihetetlennek tűnt, hogy valóra válhat. Most pedig itt vagyok, úton, és még mindig alig hiszem el. Mégis valóság! Mindig mondom:álmaink valóra válnak, mindegyik teljesülhet még.

Az indulás korántsem volt zökkenőmentes. Az utolsó járatunkat (Budapest → Isztambul → Kuala Lumpur → Melbourne) átvariálták és 24 órával a becsekkolás előtt még nem volt jegyünk az új járatra. Nem tudtunk helyet foglalni és ez különösen aggasztott, mert nagyon nem mindegy, hogyan utazom a jelenlegi állapotomban (derekam+a térdem).

A reptérre kényelmesen kiértünk, és próbáltunk egyezkedni a check-in pultnál a helyeink kapcsán, de nem jártunk sikerrel. Isztambulig folyosóra kaptam helyet (végül Zs-vel mégis sikerült együtt ülnünk), de a Kuala Lumpur-i járat kapcsán azt mondták: „Próbálják meg Isztambulban, hátha.”

Isztambulban gyorsan megtaláltuk a kaput, ami kb. 20 perces séta volt. Azonnal mentünk érdeklődni, de a válasz gyorsan érkezett: az egész gép tele van, semmi esély a cserére. Beletörődtem a sorsomba, és leültem dolgozni, miközben Zs nyugtatott: Majd én ülök a középső helyen, ne aggódj. Ez igazán gáláns gesztus volt tőle.

Ekkor azonban hirtelen egy dolgozó kezdett kiabálni: önkénteseket keresett, mert túlfoglalták a gépet. Akik lemondanak az útjukról, kártérítést, szállást és ellátást kapnak. Az ajánlata nagyon csábító volt, így mondtam is Zs-nek, hogy érdeklődje meg, miként is van ez. Visszajött, és azt mondta: Meglátjuk, várnunk kell, amíg mindenki beszáll. Amint a gép megtelt, izgatottan figyeltük a dolgozót. Odajött hozzánk, és azt mondta, „Szeretnénk meginvitálni Önöket a fedélzetre.” A szemem kikerekedett. Mi van?! Most tényleg ilyen kedvesen hívnak meg egy full tele gépre?!

A kapunál azonban jött a meglepetés: a beszállókártyánk pirosan jelzett. Döbbenten néztünk egymásra. Nincs helyünk? Szét is ültetnek minket? Zs feltette a kérdést: Legalább ablak melletti az ülés? A hölgy válasza meglepett minket: Nem, de... a business classra szól.

Nem hittünk a fülünknek. Business class?! Az álom valóra vált! Mindkettőnket upgradeltek és az utazásunk új szintre emelkedett.

 Amikor a helyünkre kísértek, kezdődött is a kényeztetés. Az ülések ággyá alakíthatók voltak és meg is ágyaztak nekünk. Vacsora után már lehetett is pihenni. A menü parádés volt: különleges ételek, ínycsiklandó borok és pezsgők. Sosem repültem ilyen kényelmesen.

A kényelmes utazás után kipihenten érkeztünk meg Kuala Lumpurba, ahol hosszabb várakozás várt ránk, de ezt egy jó vacsorával és egy kis munkával töltöttük el. A következő út már az economy osztályon volt, éles kontraszttal, de nem volt vészes.

Reggelre már Ausztrália fölött repültünk. Az alant elterülő vörös föld és sóstavak látványa lenyűgözött minket. A landolás után gyorsan áthaladtunk az immigration-ön, amely meglepően gördülékenyen zajlott.

Most két nap Melbourne városnézés következik, és izgatottan várjuk, hogy felfedezzük ezt a csodálatos országot!