Amelynek a faradalmait mar Anuradhapuraban pihenjuk ki. Delutan 5 ora van, 33 fok es sut ezerrel a nap. Ennek koszonhetoen mar foltokban eges nyomokat tartalmazunk, koszonhetoen annak, hogy nem egybol kentuk be magunkat naptejjel, ahogy leertunk a medencehez csillezni.

Na de kezdjuk az elejen.Szerda este (ahogy mar irtam is) nem sokat aludtunk, Zs kb negy orat, en harmat. Sikerult bombabiztos helyre eltenni az esokabatokat, amit nyilvan csak fel oras kereses utan talaltam meg. De legalabb a szokottol elteroen Zs sztoikus nyugalommal kovette a lakasban szaladgalasomat, hogy vajon merre is vannak a lebernyegjeink. Nagy nehezen elokerult, igy vegre el tudtam indulni hajat mosni, megvolt az utso cuccunk is a bepakolashoz. Furdes kozben A-val egymast paraztattuk, ki mit olvasott a hatarinfon, hany oras sor varhato majd Roszkenel. Mert ejfel korul meg irtak, hogy bizony van acsorgas ott, akar egy oras is. Nem mondom, hogy nyugodt volt az almom ezek tudataban azalatt a rovidke ido alatt.

Csorgott az ora, fel is keltunk 4kor egybol, hogy osszeszedjuk magunkat. A-ek pontosak, fel otkor csorog a telonk, hogy menjunk. Minimalis kesessel indulunk tolunk, felvesszuk meg Z-t, Zs tesojat, aki hazahozza a kocsit majd Belgradbol es mar suhanunk is az M5-oson Szerbia fele. Az uton senki nincs kb, ahogy a hataron sem, 10 perc alatt mar odaat is talaljuk magunkat. Fel kilenc korul erkezunk a Nicola Tesla nemzetkozi repterre, csomagokat kivesszuk, majd elkoszonunk. A reggelinket mar benn a repteren, kenyelmes kanapen ucsorogve fogyasztjuk el es varjuk a check in-t, hogy feladhassuk a borondoket.

Ez meg is tortenik, kivandorlunk rendben, a gepunk mar benn all, kis ucsorges utan mar szallunk is be az Etihad Airways A320-200-asaba. Szerencsenk van, bevalt a taktikank, kozenk nem ultettek senkit, igy egy harmas ulesen vagyunk ketten. A es E koze beultettek egy fazont, de mivel nincs tele a gep, A szepen megkeri, hogy nem volna-e kedve atulni mashova, amit vegul meg is tesz, igy az ot es fel oras út kenyelemben telik el. A kaja fincsi, iszunk jo kis belga sort es probalunk aludni, de az nem nagyon megy. Abu Dhabiban 20:10kor szallunk le, kenyelmes setaval siman odaerunk a 21:25kor indulo Colomboba tarto jaratunkhoz. Na, ez a gep viszont mar teli van, ulnek kozottunk, kinszenvedes is ez az ut. A kaja nem volt sztem tul jo, alig ettem valamit es bar elegge faradt voltam ekkor mar, aludni sem sikerult. Megneztem a Coco mesefilmet, nagyon cukker mese, ajanlom mindenkinek. � A negy es fel oras ut hosszabbnak tunt, mint az elso, elegge szenvedtem.

Leszallas utan hipp-hopp bevandoroltunk, felvettuk a borondoket, ami nagy oromunkre meg is erkezett, aggodtunk emiatt, mert nagyon rovid volt az atszallasi idonk. A fiuk inteztek a penzvaltas, A szuper arfolyamot targyalt ki nekunk, gyorsan szereztunk taxit es mar uton is voltunk a vasutallomas fele.

A takkerbol kiszallva mar a megszokott azsiai valosag vart rank, megtuzdelve kis indiai (?) beutessel. Nyilvan mar hajnalban is tok meleg volt, a paratartalom tok magas, az emberek a foldon fekve alusznak, szol a zene ezerrel a boltocskakbol es kezd beindulni az elet. Imadjuk ezt. �

A vonatjegyet a harmadik jegyarusito ablaknal tudta Zs csak megvenni. Az elso helyen csak elso osztalyu jegyet adtak volna. A masik ablaknal mar lett volna masodosztaly, de kozoltek, hogy nincs hely, de aztan megis lett jegy, de elso osztalyra szolo a harmadik ablaknal, 1000 rupiaert (kb 1600 Ft) Anuradhapuraba. Mivel nem ezen az osztalyon akartunk utazni, eloszor picit morgolodtunk miatta, hogy ez volt csak, de aztan a vonatra felszallva jottunk ra, hogy nem baj, hogy igy tortent. Egyreszt szornyen melegunk volt mar a peronon a vonatra varakozva, igy jol jott a legkondi, masreszt a szekek is kenyelmesek voltak, nem ilyen fapados tipus. Rovid ido elteltevel viszont olyan hideg lett, hogy a repcsirol elcsoringalt repulos takaro hamar elokerult es megint bebizonyosodott, hogy ennek mindig jo hasznat tudjuk venni. Egesz uton vegul betakarozva utaztam, mivel a repteren en mar atoltoztem, igy a fagyasztoba szandiban es farmersortban szalltam be.

Namarmost, elindult a vonat. Tudtunk, hogy nem egy Shinkanzen, de azt nem, hogy allapota leginkabb egy modern kontosbe bujtatott burmai vasutvonalhoz hasonlo lesz. Ugy zotykolodott, hogy gyakorlatilag a vasuti kocsik egymastol fuggetlenul kulon ugraltak a sinen. Megbeszeltuk, hogy egy valaki mindenkeppen fenn lesz, nehogy ugy elaludjunk, hogy elfelejtunk leszallni a vonatrol. Engem ez az ugrandozas jol alomba ringatott, A es E is elszenderult, Zs orkodott, csodalom erte a kitartasat. Amikor csereltunk, hat, megmondom oszinten, baromira kellett koncetralnom, hogy ne aludjak egybol vissza. Amugy ez a harom es fel oras vonatut olyan volt, mint egy hosszura nyult centrifuga program. Meg jo, hogy nem ettunk semmit, tutira kihanytuk volna. Elegge nyuzottan szalltunk le rola vegul.

Szervaltunk egy takkert, aki 400 rupiaert (kb 700 Ft) elhozott minket a Lulu’s Resort nevezetu medences kis szallashelyunkre, ahol kb reggel 10 ota vagyunk. Ki a szobaban, ki a medence mellett, ki mindket helyen is aluszik (nyilvan a poziciojat valtogatva, nem duplazodtunk meg), furdunk , olvasunk es probaljuk kipihenni az utazas faradalmait. Korulottunk mindenhol palmafak, csiripelnek a madarak, csend van, neha egy-egy dorges zavarja meg ezt az idilli csendet, remeljuk nem fog esni az eso.

Lassan viszont el kellene indulnunk vacsorazo helyet keresni, mert a reggeli ugye kimaradt es sajnos a szallason nem lehet semmi kajat kapni.

Holnapra mar inteztunk is cangat, reggeli utan pedig nyakunkba vesszuk ezt a regi kiralyi varost es jol felfedezzuk magunknak.