Eljött az az idő is, amikor K megírja hogy jajjdejóvoltott, itthonmegnemannyira, meg hogy hiányzikatenger és hasonlók, én pedig valami értékelés vagy összegzésfélét, hátha esetleg érdekel valakit, valamint hogy megmaradjon az utókor számára, és könnyebb legyen a visszaemlékezés amikor már a jelenleginél is szenilisebb vagyok. Következzen tehát most ez utóbbi, csak röviden.

Myanmar igazán érdekes és különleges ország, megkockáztatom hogy talán a legkülönlegesebb azok közül amiket eddig láttunk. Ráadásul egy igen jó pillanatban sikerült idelátogatnunk, amikoris a nem is olyan régen még kőkemény katonai diktatúra már lazulóban, a választásokat frissiben nyerték meg a demokratikus erők, és egészen úgy tűnik hogy ezúttal hagyják is őket érvényesülni. A turisták számára lényeges infrastruktúra már kiépítve, az utazás egyszerű és könnyű, de tömegturizmus még messze nincs. Baganban annál a templomnál ahol a legtöbben voltak, ott voltak annyian mint Angkorban annál ahol a legkevesebben. Valami ilyesmi lehetett a helyzet Thaiföldön úgy jó 20 éve. A fehérember még komoly látványosság, fényképeznek is rendesen, leginkább persze suttyomban, mert szégyellősek, de azért akadnak bátrabbak is, akik udvariasan megkérnek, majd szépen sorban végigfényképezgetik magukat veled. Valamint ennek van egy olyan igencsak pozitív hozadéka is, hogy a turistát jellemzően még nem tekintik két lábon járó pénzeszsáknak, akit mindenáron át kell verni. Lehúzások, kisebb nagyobb átbaszások szinte alig vannak, a kislány ugyanannyiért adja a jéghideg vizet a vonatra felhozva, mint amennyiért a boltban is meg lehet venni. Nah többek között ez az ami pár év múlva már biztos hogy nem így lesz.

És hogy mi is teszi annyira különlegessé? Elsősorban a vallás, amely oly’ mértékben része a mindennapi életnek, olyan mélyen bele van ivódva a kultúrába, hogy ilyet az ember igazán ritkán lát. Hatalmas a szegénység, még talán Kambodzsánál is nagyobb, de a pagodák ragyognak a rengeteg aranytól. Ha ezt a töménytelen vagyont másra fordítanák, Myanmar biztos nem sorolódna a legszegényebb országok közé. De persze eszükbe sem jut másra fordítani, számukra ez teljesen természetes, hisz’ a Buddhizmus lényege nem az evilági élet. Mindezek következtében pedig egy pagoda hiába több ezer éves, mégis úgy néz ki mintha akár csak tegnap építették volna. Ez pedig sajnos egy kicsit valóban elvesz az egész hangulatából, és talán ezért is a legjobban Baganban tetszettek azok a templomok amelyeket nem újítottak fel ennyire. De ez legyen a legnagyobb baj.

A különlegességek azonban korántsem érnek itt véget. Az egyik legkülönlegesebb dolog talán a közlekedés. Nem hiszem hogy lenne még egy ország a világban, ahol a kormány azon az oldalon van mint ahol közelednek. Ez itt konkréten jobb oldali közlekedést jelent, tehát mint itthon, jobb oldali kormánnyal, tehát mint itthon az anyósülés. Mondjuk a közlekedés rendje nem olyan rég lett megváltoztatva, egykori angol gyarmat lévén annak rendje és módja szerint a bal oldalon közeledtek, egészen addig amíg valamikor a 70-es években az aktuálisan regnáló tábornok nem gondolt egyet, és szépen megfordíttatta a dolgokat. Az autók azonban azóta is maradtak jobbkormányosak, főleg mivel az autópark közel 100%-ban japán, de a hazai piacra készített változatból. Ez valahogy úgy működhet ott mint itt nálunk a románok meg bulgárok, csak ők nem kis trélerekkel mennek Németországba használt autóért, hanem hajókkal Japánba. Az autópark egyébként ma már meglepően színvonalas, megkockáztatom talán még azt is hogy az átlagéletkor a hazai alatt van, már ha nem vesszük ide a teherautókat. Ha idevesszük akkor kb hazai x6. És jellemzően olyan hatalmas japán dögök vannak amiket Európába nem is hoznak, olyan Audi A6-8 méretű, soha nem látott és hallott típusok, amik a zsúfolt Japán zsúfolt útjain már el sem férnek, de itt még igen.

Ez a furcsa közeledési rend pedig igencsak érdekes dolgokat szül. Én pl ennek tudtam be, hogy meglehetősen óvatosan vezetnek. Nincs ész nélkül előzgetés, mint bárhol máshol a régióban, hisz’ ez hatványozottan veszélyes dolog lenne úgy hogy tulajdonképpen csak akkor látják meg hogy mi jön szembe, amikor már kint vannak a szembejövő sávban. Az előzés valahogy úgy működik, hogy a delikvens szép óvatosan addig addig húzódik befelé, amíg már annyira bent van hogy a jobb oldalról is ellát az előtte haladó mellett. És ha nem jön semmi, akkor hajrá, gyerünk. Ha viszont jön akár csak egy motoros is, akkor megvárja míg elmegy, nem ám leszorítja mint Indonéziában, szóval igencsak udvariasan mennek itt a dolgok. Ami még ugyancsak érdekes, hogy itt a balra kitett index mutatja azt hogy nem jön semmi, előzz nyugodtan, míg a jobbra indexelés a maradj nyugton, jönnek szembe jele.

Az utak állapota katasztrofális, de mindennek ellenére fizetősek. És itt még nem jöttek rá hogy a kapuk a focipályára valók, hiába, úgy látszik mi diktátorból is jobban állunk. Igaz, stadionokat sem építenek gőzerővel a nem létező futball nem létező közönsége számára. Persze, biztos itt n/sincs miből ;o) A remek állapotú utak mellett pedig biciklisáv helyett ökrösszekérsáv van, ugyanis ezen jármű itt még teljesen hétköznapi közeledési eszköz, de az úton azért mégsem közeledhet, ezért minden út mellett van egy jó széles padkarész, ahol viszont vidáman.

Vicces és érdekes még az átlagos myanmari polgár fehéremberhez, illetve a fehérember problémáihoz való hozzáállása. Az átlagos myanmari polgár ugyanis rendkívül segítőkész, mindent megtesz annak érdekében hogy az országába látogató turista megfelelően érezze magát, és jó hírét vigye az ő országának. Ha pedig problémája támad, melyben segítséget kér a helyi polgártól, akkor a helyi polgár fentiekből kifolyólag mindent meg is tesz annak érdekében hogy segítsen. A gyakorlatban ez általában úgy néz ki, hogy felteszünk egy bármilyen kérdést egy helyi polgárnak. Erre ő nem ám csak egyszerűen válaszol valamit, hanem konzíliumot hív össze! A konzílium résztvevői között mindig akad egy aki úgy-ahogy beszél angolul, egy aki az adott téma ’szakértője’, vagyis nagy eséllyel tudja a választ a kérdésre, vagy legalább azt hiszi hogy tudja valamint tetszőleges számú bámészkodó, illetve kibic. Miután a konzílium megalakult, hosszabb rövidebb egyeztetés és tanakodás következik, melynek eredményeképpen kisütnek valami választ, amit az angolul úgy-ahogy tudó interpretál. Ezután pedig már csak az van hátra, hogy az ember a javasoltak szerint járjon el, ami időnként bejön, időnként pedig annyira nem, lévén a helyiek bármennyire is segítőkészek, de mivel még a kérdést sem értették, így a megfelelő válasz megatalálására sem mindig mutatkozik túlzottan sok esély.

Mindezekkel együtt Myanmar egy fantasztikus ország, amit bátran ajánlhatok mindenki számára hogy még addig keresse fel, amíg a különlegességéből megvan valami, és nem csak egy a tömegturizmus rengeteg célpontja közül.